Az olyan napokon, mint a mai érzem úgy, hogy szép dolog itt élni, de 10hónap bőven elég belőle. Amikor hosszabb külföldi útra indulok, akkor mindig hallom, hogy milyen jó nekem és ők is milyen szivesen tennének ugyanígy. Persze, tényleg jó, de arról mindenki hajlamos megeledkezni, hogy ez azért nem piramisok-tengerpart-hotel-all inclusive.
Ma délután nyakamba vettem a várost, mert több dolgot is el szerettem volna intézni: ajándékot venni Amal holnapi születésnapjára és Maged anyukájának, mert jövő héten utazom El-Miniaba. Persze ha már vásárolni indulok akkor több dolgot is szeretnék venni, ezért a város egy távolabbi része felé vettem először az irányt, ahol ismerek egy nagyobb üzletet, ahol az árakat is többé-kevésbé feltüntetik. Fél óra buszozás és egy 15perc séta után szomorúan láttam, hogy az üzlet zárva volt. Mivel ma sem ünnepnap, se más indok nincs rá, hogy zárva legyenek csak arra tudtam gondolni, hogy ma pihenőnpot tartanak. Természetesen semmi tájékoztatást nem tettek ki sehova, a zárás okát vagy a nyitás idejét illetően.
A következő állomás egy "nagyobb" italüzlet volt, ahol édes vörösbort kerestem ajándékként. Szerencsére itt már sikerrel jártam, de feltüntetett árak híján nem tudom, hogy mennyire drágán fizettem meg a siker árát. Remélem valami nevesebb egyiptomi borvidékről származik a választott üveg. :)
Ezt követően még megfordultam pár helyen, de ott már minden simán ment, egészen a hazaútig. Mikor felszálltam a buszra már tudtam, hogy itt gondok lesznek, mert először csak a nyitott ajtóban jutott hely. Jobban is jártam volna, ha végig ott maradok, mert feljebb mászva vettem észre, hogy a buszon mindenki üvölt mindenkivel. Aztán az újabb felszállók hatására eléggé összepréselődtünk, akkor már velem is üvöltött egy idősebb egyiptomi asszonyság, hogy ne álljak ennyire közel hozzá és menjek beljebb. De úgy üvöltött bele az arcomba, mintha csak ketten állnánk a buszon, vagy az emberek jókedvükben préselődnének össze. Mondtam neki, hogy nevetséges és egyszerűen nincs hely. Biztosan más szavakat használhattam, mert megálapították, hogy nem egyiptomi vagyok (micsoda megfigyelés a részükről!) és tanakodni kezdtek, hogy honnan jöhettem. Szeretem az ilyen heyzeteket, mikor azt hiszik nem értem, hogy rólam van szó, ezért nem is szóltam közbe. Kis idő elteltével aztán megálapították, hogy francia vagyok. Jót nevettem, és nem tettem szóvá a sértést, inkább rájuk hagytam a dolgot.
Az ezt követő út már eseménytelenült telt el hála az égnek, így volt időm megállapítani, hogy határozottan lesznek dolgok, amiket nem fogok hiányolni hazatérésemet követően.
