Mego hívott, hogy ajándékba kapott egy nagyon jó üveg francia konyakot, amit szivesen megosztana velem is és mit szolnék hozzá, ha Munírral átjönnének egy csapnánk egy görbébb estét. Erre "persze, igen, természetesen" válaszokon kívül nem igazán lehet mit mondani és én amúgy sem vagyok a "jó elrontója" tipus. :)
Az est áldozatául esett konyak |
Elégedett voltam a felszolgált itallal (konyak,narancshéj,jégkocka) |
Nagy a boldogság |
Munír először konyakozott és tetszett neki (érdekesség a csuklóján láthtó kis kereszt tetoválás, amely azt jelképezi, hogy ő keresztény - elterjedt egyiptomi szokás) |
A tervnek megfelelően korán kezdtünk, hogy még legyen időnk elmenni valahova. A kis itthoni felvezetést követően, mikor a helyszínre érkeztünk pár ismerős még becsatlakozott hozzánk. Egy szórakozóhelyre szerettünk volna bemenni, amely azonban zárt kapukkal fogadott bennünket. Szerencsére rugalmasan kezeltük a helyzetet és a bowling pálya felé vettük az irányt. Nem igazán vagyok jártas ebben a játékban, de amikor annak idején játszani vittük a gyerekeket, a 6-7évesek között én voltam a király. Ennek megfelelően önbizalommal telve gurítottam egy nagy semmit az első körömben. A későbbiekben azonban összeszedtem magam és sikerült az előkelő utolsó előtti helyre feltornásznom magam.
Vállvetve a fárdtság ellen |
Nagyon jó csapat állt össze :) |
Miután kijátszottuk magunkat és megindultunk hazafele, akkor ért utol minket hír, hogy az éjfélig tartó kijárási tilalmat kitolták hajnali 2-ig, így az ölünkbe hullott ajándék időt egy jó hosszú vizipipázással egybekötött beszélgetéssel ütöttük el. Miután mindenki hazatért, a Mego-val még megittunk néhány sört és elégedetten tértünk nyugovóra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése