Az alexandriai betondzsungel után a Marjútban töltött hétvégém olyan volt, mintha egy kis édenkertbe kerültem volna. Már elég régóta nem mozdultam ki, úgyhogy most már nagyon hiányzott ez a környezetváltozás. A szilveszteri írásomkor már mutattam itteni képeket, de ezt most újra megteszem, mert a tavasz hatására mégjobban kizöldült minden és sokat változott a kert a legutóbbi látogatásom óta.
Péntek esti érkezésemet követően megvacsoráztunk, majd meccsnézés szerepelt az esti programban. (Most már újra elindult az egyiptomi bajnokság.) Igazából nem is terveztünk az egész hétvégére semmi komolyabbat, mivel a Maged-nak is dolgoznia kellett, ezért főleg a pihenésé volt a főszerep. Szombat estére viszont meghívásunk volt egy helyi, még nyitás előtt álló, arab stílusú étterembe. A hely tulajdonosa és általában véve mindenki nagyon kedves volt velünk, olyan volt a hangulat, mintha évek óta odajárnánk enni. Még ismeretlen emberek telepedtek le mellénk teát hozva és egy csészényi időre ott maradtak beszélgetni.
A tea mellé természetesen előkerült a vizipipa is, így kellemes hangulatban telt az idő, ameddig az ételre várakoztunk.
 |
| Végre már van egy kis szinem is |
 |
| Muhammad, a líbiai menekült |
 |
| Ő hívott meg minket |
 |
| Keleti kényelem, keleti nyugalom |
 |
| Külünleges rízs, kecskehússal |
Vasárnap pedig már a pancsolás és a napozás napja volt, ugyanis átmentünk a szemközti, a Jezsuita központhoz tartozó pihenőhelyre, ahol ugyanolyan szép és rendezett környezet fogadott bennünket. Szinte az egész napot itt töltöttük. Hétőn pedig fájó szívvel tértem haza, megfogadva, hogy ide még mindenképpen visszajövök.
 |
| Mit talátam? Egy rózsaszirom! |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése