Alexandriai hétköznapok

Tegnap este megint a szomszédban voltam villámlátogatáson, hogy beszélgessek egy kicsit. Suzy szokásához híven készített nekem italt, de most nem teát, hanem limonádét, ami nagyon finomra sikeredett (valami extra citromot használnak hozzá). Mondtam is neki, hogy Shukran! Hadha ladhídh dzsidden. Köszönöm" Ez nagyon finom. Később megjöttek a a többiek, és nekik is készített. Olivia mellettem ült és neki is mondtam, hogy mennyire finom. Erre mi történik? Egyből nekem adta a sajátját is. Utána próbáltam magyarázni, hogy nem azért mondtam meg stb., de már nem volt visszaút.

Egyből eszembe jutotottak az otthoni tanárom története, hogy valaki egy lakoma alatt  megjegyezte a mellette ülőnek, hogy amit eszik milyen finom. Erre a vendéglátó a szájából vette ki és adta oda a falatot a vendégének. Szerencsére az én esetemben azért még nem az Olivia szájából dícsértem ki az italt. :)

A másik történet most a suliból hazafelejövet történt meg velem. Beugrottam egy közeli boltba vízért, mert elfogyott. Rendesen fel voltam öltözve, meg amúgy is látszik rajtam hogy nem vagyok helyi. Kérdem a pénztárostól, hogy mennyi? Mondja, hogy 3 LE. Tudtam, hogy más üzletekben olyan 1.5LE körül szokott lenni, ezért adtam neki 2LE-t és láss csodát, annyiért is megkaptam a vizet, miközben mosolygott az eladó és kérdezte honnan jöttem. :)

Erre egyébként a Héba is felhívta a figyelmem, hogy rámnézésre nekem minden drágább lesz. Ezért is nem szeretek olyan helyen vásárolni, ahol nincsenek kitéve az árak.