2011. május 11., szerda

Vasárnapi látogatás a szomszédban

Múlt vasárnap már éppen indultam volna a szomszédba a szokásos látogatásomra, mikor telefonon hívott a Nany, hogy menjek át. Kicsit furcsálottam is, hogy minek hív fel, mikor vasárnaponként szinte mindig átmegyek. Aztán később kiderült, hogy egy kisebb ajándékkal vártak és biztosra akartak menni az aznapi látogatásommal kapcsolatban.

Már kezdetektől fogva szerettem volna venni magamnak egy egyiptomi tradicionális ruhát, de soha nem találtam. Kérdeztem is tőlük, hogy merre lehetne kapni, de nem tudtak segíteni, mert ez az öltözet az alexandriai régióra nem jellemző. Szerencsémre aztán egy rokonuk kisegített és én is hozzájuthattam, az ún. "galabejja"-hoz, amelyből egyébként több féle is van, attól függően, hogy Egyiptom mely részéről származik.

Az én galabejja-m :)

2 megjegyzés:

  1. Bocsi, de a kórházban is majdnem ilyet adnak :-P

    Amúgy még néhány hét a napon, és már el is vegyülhetsz köztük :-)

    VálaszTörlés
  2. Természetesen ennél vannak sokkal szebbek és díszesebbek is, de nem mondhattam, hogy jobban örültem volna, ha inkább együtt választjuk ki. Tudod, ajándék ló! :)

    VálaszTörlés