2010. december 30., csütörtök

2010 utolsó bejegyzése

Bár az előzetes tervek szerint ma kellett volna menni bevásárolni a holnapi bulira, de hívott a Mego, hogy az idei szilveszter Marjút-ban lesz. Persze ez a lehetőség eddig is fel volt dobva, de az elmúlt napokban egyre inkább úgy tűnt, hogy a nálam kezdünk és a Cap D'or-ban "végzünk" verzió lesz a befutó, úgyhogy ez most nagyon kellemes meglepetésként ért.

Éppen egy libanoni csoportot felügyel itt a Mego, aki egyébként a Marjút-i helynek (nem tudom mi az pontosan) is a főnöke, ahol a csoport el lett szállásolva és így alakult ki ez a program.

Szóval nekem semmi más dolgom nincs, csak holnap készülődni és majd jönnek értem kocsival (díszvendég min Elmádzsár). :) Viszont a pontos időpontokat még nem tudom és ezért is írtam most, hogy holnap nehogy megfeledkezzek róla:

Mindenkinek nagyon boldog és sikeres új évet kívánok!

2 megjegyzés: