Az első, arab emberrel kapcsolatos negatív élményemre 4hónapot kellett várni, de végül bekövetkezett.
Úgy átalában sem vagyok valami jó véleménnyel az itteni tömegközlekedésről,de ha van valami, amit igazán nem szeretek, az a taxizás. Már eleve a taxisokat sem kedvelem (bajszos rendőr kategória), akik az út alatt végig jópofiznak, közben meg azon jár az eszük hogyan húzzák le az utasukat. Azonban itt Alexandriában a taxizás sajnos szerves része a tömegközlekedésnek és vannak esetek, mikor nincs más alternatíva.
(Csak zárójelben jegyezném meg, hogy az otthoni BKV az itteni helyzethez képest csúcsminőséget képvisel. "Szeretem" a olyan eseteket, mikor hiába állok a buszmegállóban és intem le a buszt nem áll meg. Amikor az alkoholos filctollal kitöltött és kivilágítatlan táblákon a számot csak akkor lehet leolvasni mikor már késő, vagy amikor úgy kell leugrani a nem megálló, csak lassító buszról. Ez pedig még csak a jéghegy csúcsa! Persze lehet mondani, 40Ft-os buszjegyért ez jár!)
Szóval tegnap a Carrefour-tól kénytelen voltam egy ideig taxit használni és elkövettem egy hatalmas hibát: nem egyeztem meg előre az árban. Azonban kérdeztem a Mego-tól, hogy ameddig megyek taxival kb. mennyi lesz és mondta, hogy max. 7LE.
Az utazás végig kellemesen telt, jött a jópofizás, hogy honnan jöttem, mit csinálok és hogy milyen jól beszélek arabul. Aztán mikor fizetésre került a sor az addigi nyájas söfőröm szemrebbenés nélkül életbe léptette a külföldi szorzót és mondta, hogy 20LE lesz az út. Persze mondtam, hogy sokallom és sztem 10LE is bőven elég (még az is sok lett volna!), de kitartott a 20LE mellett. Gondoltam magamban, hogy én voltam a hülye, hogy nem tárgyaltam le előre és kifizetem a tanulópénzt, akkor legyen 20LE.
110LE volt nálam (egy 100as és 2db 5ös) így adtam neki egy 100ast és vártam a visszajárót. Ahelyett viszont mondta, hogy akkor még 10LE. Na itt kezdtem elveszíteni a hidegvérem és fordult át az addigi beszélgetés emelt hangú vitába. Mondtam neki, hogy én 100ast adtam, de ő kötötte az ebet a karóhoz, hogy az csak egy 10es volt (tény, hogy könnyű őket összekeverni). Mire sikerült meggyőznöm, hogy tényleg 100as volt kijátszotta az "Annyiból nem tud visszaadni"-kártyáját (egyszerűen nevetséges!) és 80 helyett csak 70et tud adni. Hogy őszinte legyek, akkor már annak is örültem, hogy a max.7LE-s utazásból nem lett 110LE-s és kénytelen voltam lenyelni, hogy 30LE-t (1200Ft) fizetek.
Ezek után csak megerősödött bennem az érzés, hogy a taxisokat jobb messzire elkerülni vagy arab társasággal utazni. Persze tudtam én ezt eddig is, de sajnos itt tényleg elkerülhetetlen néha a használatuk. Arról nem is beszélve, hogy mostanra valahogy már a bajszos rendőrök is közelebb állnak a szívemhez, mint a taxisofőrök!
Nekem is volt most egy rossz taxis élményem.
VálaszTörlésJöttem haza a Bencussal szerda hajnalban, beszélgettünk a taxissal hogy hogy védi meg magát a támadásoktól, erre előkap egy hatalmas nagy machetta szerű valamit, és mondja hogy "Hát így!", elég kemény volt. Fizetésnél mondja hogy 2700 ami szintén kurva sok volt, adok neki egy 5ezrest, várom a visszajárót, elfordulok, mire visszafordulok már csak egy ezres van a kezébe és várja hogy adjak még neki... Elkezdtem vele veszekedni de aztán eszembe jutott a hatalmas nagy machetta, így jobbnak láttam hagyni a dolgot...
Elég szar élmény volt és meg is nyomta az este költségvetését...:)
Ezért mondom, hogy a taxis valahogy mindehol a legalja ( tisztelet a kivételnek, mert mindenhol és mindenben vannak korrekt emberek )! Emlékszem, amikor Londonban voltunk, ott is volt vmi susmus.
VálaszTörlésVagy ugye egyszer buliból hazafele az egyiknél 5000Ft, 50méterrel arébb meg már "csak" 3000Ft volt a tarifa, ha jól emlékszem.
Amatőrök vagytok mind a ketten fiuk! Nekem egy 800Ft-os fuvarra mondott 2000-et itt Győrben. Mondom ok, legyen 1000 és rendben vagyunk! Azt mondja nem! Hát jó, akkor vigyen vissza, nem érdekel, ennyit nem adok. Mindjárt jó lett neki az 1000-es! :)
VálaszTörlés..és mindezt arabul is letárgyaltad volna vele? :)
VálaszTörlés